Tamás nyaralója M108 – Balatonkeresztúr

Előszezonban 19.750 Ft / Ft/éj/4fő
Balatoni szállás

3875

Ingatlan azonosító (ID)

85 m2

Méret

3

Hálószoba

1

Fürdőszoba

Leírás

Ez a modern nyaralóház néhány percnyi sétára található Balatonmáriafürdő központjától és max. 6 fő számára alkalmas.

A ház egy szép nappalival, konyhával és étkezővel, világos, zuhanyzós fürdőszobával, sarokkáddal és WC-vel, valamint három hálószobával rendelkezik. Az egyik hálószoba közvetlenül a nappali mellett található, tolóajtón keresztül lehet megközelíteni és egy franciaággyal felszerelt.

A másik két hálószoba következőképpen van felszerelve: az egyikben egy franciaágy és LCD TV, a másikban pedig két egyszemélyes ágy található. Egy másik, külön álló WC szintén rendelkezésre áll.

A kerti bútorokkal ellátott nagy fedett terasz a nappaliból közelíthető meg. Ez mellett található a felállított medence.

A felszereltséghez tartozik: műholdas TV, konyha kerámia főzőlappal, sütő, mikrohullámú sütő, fagyasztós hűtőszekrény, mosogatógép, vízforraló és kávéfőző.

Az elkerített területen 2-3 autó részére van parkolási lehetőség.

A környék leírása: étterem és központ kb. 500m, strand kb.700 m, élelmiszerbolt kb. 400 m, vasúti vonal kb.180m.

Extrák:
– Különálló családi ház
– Medence
– Mosogatógép
– Internet

Cím

• Ország: Magyarország
• Megye: Somogy
• Település: Balatonkeresztúr
• Irányítószám: 8648
Megnyitás a Google Térképen
• Ingatlan azonosító (ID) 3875
• Ár Előszezonban 19.750 Ft / Ft/éj/4fő
• Ingatlan típusa Különálló nyaralóház
• Ingatlankínálat típusa Balatoni szállás
• Nappali 1
• Hálószoba 3
• Fürdőszoba 1
• Méret 85 m2
• Telekméret 800 m2
• Kiemelt jellemzők Családbarát, Internet, Különálló ház, Medence, SZÉP Kártya
• Összes férőhelyek száma 1, 2, 3, 4, 5, 6
• Ebből pótágy 0
• Strand távolság méterben 700m
• Internet Van
• Wc 2
• Zárt parkoló Van
• Konyha Jól felszerelt
• Kerti konyha Grillező
• Fedett kerti kiülő Van
• Kerti bútor Van
• Háziállat hozható Nem
• Családbarát szállás Igen
• Kizárólag pároknak Nem
• Közös az udvar másokkal Nem
• Mosógép Nincs
• Mosogatógép Van
• Kültéri medence Felállított
• Jakuzzi Nincs
• Szauna Nincs
• Min. éjszakák száma elő- utószezoban 3 éj
• Min. éjszakák száma főszezonban 7 éj
• SZÉP-kártyát elfogad? OTP Bank, K&H Bank
• Felújítás éve 2019
• Elő- és utószezon május 31-ig, és szeptember 1-től minimum 5 éjszakára
• Főszezon: Június 1-augusztus 31-ig minimum 7 éjszakára

Útvonaltervezés

Kapcsolat

BalatonON Szállás

szálláshely közvetítő
+36 83 950 262
info@balatononszallas.hu
Egyéb ingatlan

Hasonló szállások

Andrea nyaralóháza M31 – Balatonmáriafürdő

Balatoni szállás

Andrea nyaralóháza M31 – Balatonmáriafürdő

Akár 5.350 Ft / Ft/éj/főtől

Kicsi medence, mosogatógép, parkolás az ingatlanon, kert, grill. Ez a szép nyaralóházfél Balatonmáriafürdőn kb. 150 méterre a vízparttól található és két különálló apartmanból áll. A földszinti apartman egy bőr kanapéval és LCD TV-vel felszerelt nappalival és egy szép konyhasarokkal rendelkezik. A konyha két főzőlappal, mosogatógéppel, hűtőszekrénnyel, kávéfőzővel és mikrohullámú sütővel van felszerelve. Ezen kívül egy hálószoba franciaággyal, egy gyerekszoba emeletes ággyal, valamint egy zuhanyzóval és WC-vel felszerelt fürdőszoba szintén rendelkezésre ...
Olvasson tovább

76 m2
4
2
Gábor nyaralóháza Fe33 – Balatonfenyves

Balatoni szállás

Gábor nyaralóháza Fe33 – Balatonfenyves

Már 6.190 Ft / Ft/éj/főtől
4 év telt el a közzététel óta

Ez a modern 6 fős családi nyaraló Balatonfenyves egyik csendes mellékutcájában található. A ház egy sarokbőr kanapéval berendezett gyönyörű nappalival és egy szomszédos étkezővel, valamint konyhasarokkal rendelkezik. Három hálószoba van a házban. Az egyikben franciaágy, a másik kettőben pedig két egyszemélyes ágy lett elhelyezve. A fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel felszerelt. A második WC teljesen különálló. A nappaliból lehet kijutni a teraszra és a részben burkolt kertet is innen érjük el. ...
Olvasson tovább

125 m2
3
1
Éva nyaralóháza Fe31 – Balatonfenyves

Balatoni szállás

Éva nyaralóháza Fe31 – Balatonfenyves

Akár 4.950 Ft / Ft/fő/éjtől
3 év telt el a közzététel óta

Balatonfenyves szállás ajánlatunk közül Éva nyaralóháza Fe31-et ajánljuk. Ez a szép, nemrég felújított nyaralóház Balatonfenyves központjában, néhány méterre a strandtól és az állomástól fekszik és maximum 5 fő részére nyújt férőhelyet. Ha vonattal szeretne utazni, akkor ez az ideális nyaraló az ön számára. A ház egy szép és kellemes télikerttel rendelkezik, amely nappaliként és fedett teraszként is egyaránt funkciónál. Ezen kívül van még egy kis konyha, egy új fürdőszoba zuhanyzóval ...
Olvasson tovább

65 m2
2
1
Éva medencés nyaralóháza Fö3 – Balatonföldvár

Balatoni szállás

Éva medencés nyaralóháza Fö3 – Balatonföldvár

Előszezonban 4.350 Ft / Ft/fő/éjtől
3 év telt el a közzététel óta

Balatonföldvár szállás ajánlatai között található ez a szép nyaraló, mely maximum 6 fő részére nyújt szálláslehetőséget. A különálló nyaralóház egy szép nappalival, konyhával, étkezővel és három hálószobával rendelkezik. A hálószobák mindegyike két darab egyszemélyes ággyal van ellátva, melyek és dupla ágyként is használhatóak. A fürdőszoba káddal és WC-vel van felszerelve. Ezen kívül még egy külön WC is rendelkezésre áll. A felszereltséghez tartozik többek között műholdas TV, mosogatógép, mikrohullámú sütő, tűzhely, ...
Olvasson tovább

90 m2
3
1
Aqua Apartmanház – Gyenesdiás

Balatoni szállás

Aqua Apartmanház – Gyenesdiás

Minimálár 65.000 Ft / Ft/16 fő/éj
Bődörné Farkas Tímea
4 év telt el a közzététel óta

Gyenesdiáson csendes, nyugodt környezetben apartmanház kiadó. Azon vendégeink részére ajánljuk, akik a pihenést részesítik előnyben. Ideális nagyobb családok, baráti társaságok részére. Vendégeinket a következő ajánlattal várjuk: – 2 db négyágyas apartman (minikonyha, hűtőszekrény, tusoló, terasz), – 1 db 6-7 fős apartman (130 m2, konyha, hűtőszekrény, fürdő, terasz), – parkolás zárt udvarban, vagy garázsban – a kertben grillezési lehetőség, kerti pavilon, – a kertben 4,10 x 7,50 méteres, 120-160 cm mélységű ...
Olvasson tovább

230 m2
7
3
Judit Nyaralóháza M85 – Balatonmáriafürdő

Balatoni szállás

Judit Nyaralóháza M85 – Balatonmáriafürdő

Előszezonban 3.250 Ft / Ft/éj/fő (10fő esetén)

Kettő fürdőszoba, közel a tóhoz, fiatal ház, csendes hely, internet. Ez a szép ikerház Balatonmáriafürdőn kb. 150 méterre egy vízi lejárótól található és max. 10 fő részére kényelmes. A ház két különálló ház-félből áll, amelyek a következőképpen vannak felosztva és berendezve: Mindkét lakérsz földszintjén van egy szép konyha, műholdas TV-vel, egy fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel, valamint innen közvetlenül elérhető a terasz és a kert. A tetőtérben kettő hálószoba található. Az ...
Olvasson tovább

160 m2
4
4
Ida Nyaralóház M92 – Balatonmáriafürdő

Balatoni szállás

Ida Nyaralóház M92 – Balatonmáriafürdő

Minimál ár 3.690 Ft / Ft/fő/éjtől
4 év telt el a közzététel óta

Ez a gondozott és újonnan felújított nyaralóház a Balaton déli oldalának egyik legnépszerűbb helyén, Balatonmáriafürdőn található és max. 8 fő számára alkalmas. A nyaraló egy fedett teraszon keresztül érhető el. Egyből a ház középpontjába lépünk be, a kicsi nappaliba ahol egy kétszemélyes kanapé és egy étkező található. Innen elérhető a három szép hálószoba. Az egyik hálószoba két egyszemélyes ággyal és a másik kettő egy-egy franciaággyal rendelkezik. Az egyik hálószobából, egy ...
Olvasson tovább

120 m2
4
2
Ágnes nyaralóháza Le6 – Balatonlelle

Balatoni szállás

Ágnes nyaralóháza Le6 – Balatonlelle

Akár 27.000 Ft / Ft/éjtől

Ez a szép nyaralóház Balatonlellén, egy csendes mellékutcában található és két nagy, különálló apartmannal rendelkezik, melyek azonosan lettek elosztva és berendezve. Mindegyik apartman max. 8 fő befogadására alkalmas, tehát összesen 16 fő részére nyújt szálláslehetőséget. Egy nagyon nagy nappali műholdas TV-vel és kanapéval, étkező, konyhasarokkal, tűzhellyel, mikrohullámú sütővel, vízforralóval és kávéfőzővel mely a közösségi helyiséget jellemzi. Ezen kívül négy kétágyas szobával rendelkezik. Az összes hálószobához saját fürdőszoba tartozik, amelyek zuhanyzóval ...
Olvasson tovább

300 m2
8
8
Pisti kis családos nyaralója Fe21 – Balatonfenyves

Balatoni szállás

4 év telt el a közzététel óta

Ez a modern nyaraló maximum 3 ember számára nyújt szálláslehetőséget. A földszinten egy hangulatos nappali kandallóval, egy gyönyörű, új zuhanyzóval és WC-vel felszerelt fürdőszoba és egy kis konyhasarok található. A hálószoba egy franciaággyal és egy egyszemélyes ággyal a galériában található. A felszereltséghez tartozik többek között LCD Smart TV, 2 főzőlap, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, mosogatógép, kávéfőző és internet. Egy nagy, fedett terasz kerti bútorokkal szintén a ház részei. A ház védelmét ...
Olvasson tovább

42 m2
1
1
Sarolta medencés háza Fe17 – Balatonfenyves

Balatoni szállás

4 év telt el a közzététel óta

Ez a gyönyörű nyaraló 6 fő részére Balatonfenyvesen található. A ház egy modern nappaliból, egy gyönyörű konyhából, egy káddal és WC-vel felszerelt fürdőszobából és három hálószobából áll. Ezek közül a szobák közül kettő franciaággyal, a harmadik szoba pedig 3 db egyszemélyes ággyal rendelkezik. A nappaliból megközelíthető nagy fedett terasz, mely a kijárat felé néz.   A nagy, gondozott kert medencével és grillel a vendégek kizárólagos használatára áll rendelkezésre. Mivel az ...
Olvasson tovább

85 m2
3
1